2011. szeptember 30., péntek

snatch tíz

A tegnapi tabata guggolás kikészítette a combomat rendesen, úgyhogy voltak kételyeim a ma reggeli snatch partyval kapcsolatban, de összejött:

10perc
15:15 w/r @ cadance 7

cirka kevesebb mint két hónap alatt sikerült felfejlődnöm egy ismétléssel többre adott idő alatt. Ennek nagyon örülök, mert eszerint fitebb lettem. Hogy miért is, azt holnap vagy holnap után elmagyarázom; vagy legalábbis teszek rá egy kísérletet.

Levezetés
2b/1j-10 side press
1x10 koffer deadlift
1x5 egylábas deadlift

Este fekvő, 10/8/8/5/10. Plusz  1x40 fegyenc húzonc első lépés.

Ez gond nélkül ment pedig a széles hátizmomra ráférne már az smr henger. A combomra meg pláne. Jó lesz majd aludni.


2011. szeptember 29., csütörtök

nyugdíjas fran és néhány swing

Így a CF seminárium felé közeledve eléggé be vagyok fosva, hogy az egyik workout a szemináriumon a Fran lesz. A Fran 21-15-9 ismétlés húzóckodásból, és elölguggolás és nyomásból (aka thruster), ez utóbbi 43-45 kg súllyal. Úgyhogy a ma reggeli edzés ennek jegyében telt, csináltam magamnak  egy kis nyugdíjas (kisnyugdíjas) Fran-t:
10-10
7-7 
4-4

guggolás és nyomás, valamint graded fekvőtámasz 20-14-8 párosítás. kb 3-4 perc alatt végezhettem, nem mértem pontosan, a nyomások mentek egyben, a fekvők is (nem volt nehéz) tényleg csak a rotáció kedvéért. Ha jól emlékszem egyedül a hetes körnél fordult ki a kezemből a bell az utosló nyomás előtt. 

Asszem a Frannek is a nyomás részével lesz a legkevésbé probléma (az első kör húzoncig), remélem nem lesz gond a kip megtanulásával, és akkor talán sikerülhet egy sub 6.

levezetés:
2x 30 swing
1x15-15 egykezes swing

Este a fegyenc has program első részén volt a hangsúly.

3x30 az első lépésből,

aztán

tabata guggolás (13/12/12/12/12/12/11/8)

akartam még futni is, de nagyon megfájdult a fejem a tabata végére, túl kevés folyadékot ittam nap közben. Meg az idő is eltelt, nem fét több az egy órás vacsi szünetemben.

Összeségében örültem a 3x30-nak, amikor elkezdtem csinálni még nem ment ennyi. Jövőhétre meglesz a 3x40 és akkor jöhet a következő lépés.













2011. szeptember 28., szerda

100 fekvő?

Azt magyarázza meg nekem valaki a 100 fekvővel kapcsolatban, hogy annak aki 10-nél többet csinál az elején, miért kell többet csinálnia szettenként, mint annak aki tíznél kevesebbet; miközben mind a két ember elvileg ugyanannyi idő alatt ér fel 100 fekvőhöz, ha követi a programot? Erre még nem sikerült rájönnöm. Nekem úgy tűnik, ha a második oszlopot követem is fel kell érjek százhoz, ha a nálam gyengébbek is fel érnek az alapján, vagy nem?

Ez a kérdés akkor erősödött fel bennem mikor ma sem boldogultam rendesen az első hét kiosztott napjával. Nem mintha folyamatosan csináltam volna, de basszus, csináltam három hétig, túl voltam rajta, ment is, kb egy hónap alatt viszont semmivé lett volna az eredmény úgy, hogy közben folyamatsoan edzettem, és nem csak kettlebellel? Ráadásul cirka másfél hónap alatt gyorsabb lett a kettlebell snatchem és erősebb a bal oldalam. Legalábbis furcsa.

Mindenesetre ezt most két dolognak tudom be. Mára a gimnasztika a cardiónál is gyengébbé vált a felkészültségemben, így erre kell több hangsúlyt fektetnem. Másrészt sok az edzés, és nem ugyanazt tudom fekvőtámaszozni heti nyolc edzés mellett, mint amit tudnék akkor, ha csak fekvőre edzennék.

Úgyhogy amíg valaki megnyugtató választ nem ad a kérdésemre, addig bizony én a második oszlopot fogom követni, sőt, lehet hogy az elsőt, elvileg az eredménynek ugyannannak kell lennie.

Mai program:

5 perc snatch @ 7 cadance

igen, tudom ,azt mondtam nem fogok felmenni addig amíg nem megy a 6 ismétlés 20 percen keresztül, de meggondoltam magam. A 6 ismétlés unalmas lett.

levezetés

2x8 side-press bal
1x8 side-press jobb

1x6 koffer deadlift
1x5 egylábas deadlift

Este:

100 fekvő első hét második nap, 1 létra húzonc.

2011. szeptember 27., kedd

kedd kb nélkül

úgy tűnik a kedd beáll kettlebell nélküli edzésre.  Este a követlező volt:

1000m futás
1 perc pihi
500m futás

5kör
5 knees-to-elbows (attempt, nem volt mega full range, vagyis nem ment fel a könyékig a térd.)
10 fegyenc első lépés

kb 10 perc volt nem mértem pontosan. mármint az utsó 5 kör.  a futás 9 perc. pont elég fáradt vagyok, hogy egy jót aludjak a reggeli snatch előtt.

2011. szeptember 26., hétfő

snatch 14

Gondoltam egyet, két hét alatt fel akaroko menni 20 percig a snatchben, uh kicsit levelt váltottam. Mai program:

14 perc a 15:15 w/r intervall snatchből.

Levezetés:

2x5 side-press bal kar
1x5 jobb

2x5 koffer deadlift.

easy day. Este pull up gyakorlás, piramis, össz 13, negyed óra. Call it a day. A pull up elég nagy szívás, mind1, majd lesz valami.

2011. szeptember 24., szombat

snatch 15

Szóval ezt tegnapra terveztem. Sajnos egy elromlott mosógép és egy korán érkező mosógépszerelő közbeszólt. Úgyhogy tegnap nem votl reggel edzés, aztán meg meló, meg gyerkőc volt itthonról. Mindegy gondoltam magamban, legfeljebb a szombati pihenőnapot előre hozom.

Úgyhogy ma reggelre esett a 15 perc snatch 15:15sec w/r 6-os ismétlésszámmal. Jó volt. Végre úgy érzem a bal oldalam felveszi a tempót, csak az utolsó két percben éreztem, hoyg túl sok kompenzáció megy karból és hátból.

Levezetés 1x10 side-press mindkét kar
                 1x8 csak bal kar
                 1x5 egylábas deadlift csak bal láb.

A sikerélmény ma az volt, hogy az első percben 7 ismétlés ment. Gondoltam kipróbálom és ment. Ez azt jelenti, hogy kezdhetném az egészet előről 7 ismétléssel, de egyelőre nem fogom. Még két hetet tolom a 6 ismétléssel; egyrészt hoyg jobban tudjak figyelni a technikára, másrészt szeretném 40 szetten keresztül csinálni, hogy lássam megy a dolog.

Zsolti, ezt most csak neked, egyetlen követőm, mert kérdezted múltkor, hogy csináld a VO2 max protokolt 32-essel. igazából mérd le valahogy, mennyi megy 15 sec alatt, vagy csináld egy percig folyamatosan, és oszd el az ismétlésszámot néggyel.  Vagy csináld 15 secig ami belefér és próbáld mindig megismételni. Tök mindegy hogy három vagy négy vagy öt, bár az eredeti szerint nem érdemes olyan súllyal csinálni, amivel nem megy legalább 7 ismétlés. Illetve azt mondja lehet, csak az inkább anaerob pathwayt dolgoztat, nem aerobot.

Csakhogy, itt van a kutya elásva, az egyik felfedezés, amire a crossfit épít, vagy ők fedezték fel, már nem is tudom, hogy ezek nem különíthetők el szigorúan és a kettő közül az anaerob az inklúzívabb. Vagyis ha azt edzed, jobb leszel az aerobban is, míg fordítva nem igaz. Ha futásra futással edzzel az egy csomó egyéb dolgot leépít pl. az általános erőt stb., miközben szállítja a megfelelő aerob kapacitit. Ellenben ha futásra heavy kettelbell snatchel edzel intervallumban, nemcsak gyorsan és kitartóan fogsz futni, de még a fejed fölé is fogsz tudni küldeni egy akkora súlyt, ami előtt legtöbb divatfutó csak szörnyülködve áll, hogy lehetetlen felemelni.  

Szerintem ezért nyugodtan toljad a 32-essel, ha tudod szabályosan csinálni. A lényeg, ha megvan az ismétlésszám, akkor azt vidd végig 20 percig. Azért 4-5 nél ne legyen kevesebb. Ha megy, akkor növeld csak a számot. Heti háromszor, kezdj 5 perccel, az elején ugorhatsz 2 percenként /alkalom, csak ne lineárisan haladj, hanem hullámban, és ne egymást követő két napon csináld. Mindig az előző hét kemény napja legyen a következő hét középső napja. Persze ne ragaszkodj ehhez túlságosan, ahogy érzed. A nyomásból vegyél vissza, fekvő mehet. Ja, és ne törd el a karod ;-)

Durván fog hozni, én is megyek majd a 32-re, csak legyen meg a 9 a 24-gyel. Power to you!

2011. szeptember 22., csütörtök

deadlift csütörtök

Igazából ezt a napot guggolós nyomós napnak terveztem, de mivel holnap kemény snatch session jön, meg a jobb vállam is huncutkodik (még nem tért magához a jumping pullupos shockból), inkább egy guggolós deadliftes nap lett.

3 kör
1x10 goblet squat
1x4 goblet squat a tetején a súlyt előre kinyomva (vízszintes nyomás alá Zsolti, az alján nem volt)

1x10 sumo deadlift egy kézzel / kar
2x10 sumo deadlift széles terpesz
2x10 koffer deadlift
2x8 egylábas deadlift

össz harminc perc. Ez volt a reggeli block, kellemes.

Esti block

8x 250 m futás 40-60 sec pihenés az intervallok között
tabata fegyenc has első lépés (10,11,11,10,11,9,8,8)

most a lábamat sem nagyon tudom felemelni, épp hogy tudok ülni az asztalnál. snatch holnap?

Snatch szerda, avagy speed through the middle

Szerdai program

13 min 
Snatch
15:15 6-os cadance

Jó volt, az utolsó 2 perc volt kemény. a bal oldalamat végre nem érzem annyira bénának. Azt gondolom egyébként a snatch annál jobb, minál kevésbé érzi az ember a terhelést a karjában. Alapvetően lent kell megtartani, fent alátámasztani. Igazából mindent a csípő vihetne. Az block végére megálmodtam a juggling snatchet, bár valami őrült ezt már biztos kitalálta. a pull végén a bell elenged, majd guggolva alááll,  nyújott karrak alátámasztva a bellnek mint a snatch végén. Tulképp a pull és punch között elengedni a bellt. Bár asszem ez kivitelezhetetlen.

Levezetés,

1x10 side press per oldal
1x5 egylábas deadlift bal oldal

Szép kis napsütéses reggel volt.

2011. szeptember 20., kedd

a leggyorsabb 1000

mielőtt még megijedne az olvasó, nem nem swing :-). mai edzés este a következő volt

1000m futás

7 min amrap
10 jumping pull up
15 fegyenc első lépés

result: 4 kör 10 jumping pull up

rámjött a para, a kurzuson majd sokat kell huzoncozni valszeg, abból meg elég rosszul állok. Azt viszont remélem, hogy megtanítják a kipping-et. Úgyhogy rá akarok állni most a húzoncra. Az 1000 méter meglepően jól ment, nem erre emlékeztem. Sosem sikerült még végigfutnom korábban 13km/h több mint felét. Nem igazán tudom, minek köszönhető ez a javulás, meg azt sem tudom mikortól vagyok erre képes, de egy tippem van: kettlebell snatch. Lassan mehetek szabadtérre futni.

A reggeli kettlebell edzés elmaradt, csakúgy mint a péntek/szombat/vasárnap. Talán nem is baj, ha egy kicsit többet pihenek, de azért próbálok minél kevesebbet. Ahogy az egyik korábbi bejegyzésben írtam, azt is fejleszteni kell valahogy, hogy milyen regenerálódik az ember. Úgye az edzésben a változatosság a lényeg, időben intenzitásban, stb.. Ez igaz lehet a pihenésre is. Lehet érdemes hol többet, hol kevesebbet pihenni, aktívan passzívan és így tovább.

A hétfői edzés a közetkező volt:

11 perc snatch

15:15 intervall, same old story.

1x8 side-press jobb kéz, 2x8 side-press bal kéz.

tapasztalatok. Meglepően jól ment, nem éreztem a bal oldalamat annyira gyengének. Egy jó tipp a bőrletépés elkerülése érdekében, ne nyújtsd ki az újjaidat a tetején, végig fogd a bellt. Legalábbis amíg meg nem keményedik a bőr a tenyereden. Nem tudom, hogy a teszten mi lesz a követelmény, de remélem nem kell majd nyitogatni a tenyeret. Most nem kompnezáltam annyit hátból, mint múlt héten.

2011. szeptember 15., csütörtök

healthlift

A CF vizsgára készülőben megtudtam, hogy a deadlift original neve healthlift volt. A mai edzést ennek jegyében állítottam össze.

5 egylábas deadlift
5 koffer deadlift
5 sima deadlift
5 koffer deadlift
5 egylábas dedlift

3 kör mégpedig először a jobb lábtól a bal láb felé, majd a baltól a jobbra, végül pedig jobbról balra. Kész politika.

Azért töltöttem még egy kis időt a bal oldalon: 5 egylábas; 2x5 koffer.

Majd

3x5 side press per oldal,
1x5 balra mégegyszer

levezetés 3x10 egykezes swing / kar, mindösszesen 20 perc plusz a bemelegítés.

Esti edzés:

Nem nagyon fült hozzá a fogam, (már ha ezt így írják). Aztán megláttam egy CF-es képet a következő felirattal:

It's your intention, not your location.

Uh. le(fel)entem az edzőterembe:

5x300 m futás a treadmillen, utolsó kör 13.5 km/h

Aztán a CF szellemében

3 kör időre:
15 fegyenc has első lépés
10 bottom-to-bottom squat

szégyen; de 3:41 min. Na mindegy, arra jó volt, hogy elkapjam a ritmust. Amúgy ezt érdemesebb mondjuk egy 7 min AMRAP (vagyis ahány kör megy 7 perc alatt verzióban csinálni), legközelebb úgy fogom.


Tegnap

Tegnap rossz volt a lift. A tizediken lakom. Szóval lecipeltem a bellt és snatcheltem, mégpedig:

12 perc, 15:15 w/r intervallum, 6 ismétlés a w részben.

Jó volt, kicsit túlkkompenzáltam a hátammal, azt éreztem, ez van ha gyenge a has és egy idő után már nem feszít.

Utána felcígöltem a bellt. Az már nem volt olyan jó.

Este elmaradt a fekvő. Asszem jövőhéttől előröl kezdem az első héttől. Aztán meglátjuk.

2011. szeptember 13., kedd

feels like

a rest day. Don't ask. reggel elaludtam, és kimaradt a kb session. az egész napra rányomta a bélyegét.

és majdnem az is lett, de  mégsem. Valahogy a nov. ötödikei CF szeminárium, és a kötelező részvétel a workoutokon rávett, hogy lemenjek, igazából fel.

Szal WOD (elég lightos, de holnap snatch nap):

3x400 m run

fegyen has első lépés 21/10/12

2 és fél perc alatt sikerült abszolválnom a futásokat, 1 perc séta volt a pihenő az intervallok között.

A CF szeminárium egy másik dolgoban is befolyásol, elkezdem követni a Zone dietet. 20 blockos nap lesz, more or less, valszeg több cheat dayel. More details later.



 

2011. szeptember 12., hétfő

Back to snatch

Mai penzum

reggel
10 perc 15:15 w/r snatch @ 6 cadence 
1x5 side press csak bal kéz


este
12/9/7/6/10 fekvő

10 guggolás
10 bottom-to-bottom guggolás

az esti csak inkáb bgyakorlás jelleggel. Snatch mellett tényleg jobban megy a fekvő. A guggolás meg azért kell mert foundational cf movement. uh jól be kell gyakorolni, van kb. két hónapom, hogy jól menjen. Jó volt újra snatchelni, meglepően jól ment.


2011. szeptember 10., szombat

press and press and press

na nem bohóckodunk tovább, majd indítok egy angol nyelvű blogot, ha nemzetközi akarok lenni. Mai penzum:

2x1-5 clean&press és fűrész létra
1x1-4 clean&press és fűrész létra
2x1-3 clean&press és fűrész létra


2x25 swing

2x25 HHswing

2x12 egykezes swing

a lényeg, hogy ment az 5-ös létra anélkül hogy letenném a bellt, úgy emlékszem, hogy korábban nem ment, 3 után meg kellett állnom még pár hónapja, de majd előkerítem azt a fecnit, amire felírtam. Na ezért ,jó egy blogba írni ezeket. Jövőhéten snatch. Össz. edzés idő cirka 35-40 perc.




2011. szeptember 9., péntek

surprise rest day

I was planning to have a hard pressing day today, but I postponed that plan. Instead, I had a rest day. I got cold, nothing serious, I just want it to get out of my system as soon as possible. Regeneration is just as important as proper training. What everyone should aim for is not just improved performance and work capacity, but also reduced regeneration time. I wonder how that can be achieved. Proper nutrition maybe?

Some think that you have to rest for 48 hours after a hard workout. I do not think that is true without exception. Sure, if you want to build muscles, you have to give them time to get built. But if you have a different purpose, for instance, to "increase your work capacity across broad time and modal domains", you might not need to rest that much. Work capacity is not all about muscle mass after all. And it might happen, that muscle cell regeneration takes just less time, then muscle cell building, on the supposition that they are different processes.

On this note, today is the day when I registered for the CrossFit Level One certification course. In two months I will be a CF level 1 trainer. Now, how cool is that! So, let me transfer the blog from now on, to a documentation of my preparation to the CF Level 1 course! I think I might need to adjust my training here and there to this purpose.

  

2011. szeptember 8., csütörtök

Easy day

This time, I will write in English. I took a look at the places from what places people accessed my blog and I've found that the second most visits were from the US. So, I decided to check whether that traffic will grow by switching to English. For natives and experts, please excuse my spelling mistakes. 

For those of you just joining, this is a blog about my preparation for getting an RKC trainer certificate. Nothing is a recommendation, it's just what I do. 

So, today was an easy day, after a moderate pressing workout yesterday.

I did the following:

3 rounds

5 halo special
5 around the body passing
5 number eight each direction
10 rotational swing lite

(no stop until the round is finished then rest for about a minute. halo special is, one halo each direction, then pass it over your head and pull it back, I am not sure I use the conventional naming for the exercises)

Then

2x5 lunge each side, bell in two hands as in the goblet squat

2x8 single legged deadlift each side

3x20 alternating swing

I wonder now how all this fit into 25 mins, but it did. The idea was to get some blood into my shoulders for regeneration while pulling my body together with some core exercises. Tomorrow is going to be a heavy day.

All this happened in the morning. For the evening I did:

on a treadmill

2 min walk
40:20 w/r run 6 min; speed ranging from 11 km/h - 15 km/h
2 min walk

18/15/12 sitting leg raise, 30 sec rest with stretching my abs. Abs are my week spot, I realize it over and over again. Should make this regular. 

Not too exhausted for tomorrow, my shoulders are still smoked though.




2011. szeptember 7., szerda

Shoulders smoked

Ahogy  a hét halad előre, egyre nehezebb a reggeli edzésre rávenni magam. De amíg jó az idő, valahogy csak sikerülni fog, ahogy sikerült ma reggel is. A mai penzum

3x1-4 clean&press ladder (fűrész edition)
2x1-3 clean&press ladder (fűrész edition)

majd

váltásban 6 szett

20 váltó swing
20 sima swing

(sum: 120) 20-30sec pihi in between

meglepetés de a swing felüdülés volt. Az utolsó létra eléggé kivett. Széttolta a vállaim, meg a hátam. A swingek viszont jól lelazították. Persze azért még így is volt sikítás, amikor dél körül nekiestem a széleshátizmomnak az SMR hengerrel. A legjobban egyébként a tricepszem állt be. Hogy a sok nyomástól, vagy hogy újra elkezdtem fekvőtámaszozni, azt nem tudom.

Viszont mindenképpen bölcs dolog volt visszalépnem az első hétre a 100 fekvő programban. A pihiidőket alapból az előírt duplájára növeltem. Nyomó program mellett fekvőzni egyszerűen brutális. Ha nem lestem volna tippeket erről a videóról, a vállaimmal már az ambulancián feküdnék. Ezek a srácok tudják, hogy érdemes csinálni, és tényleg műxik. Bemutatnak egy tök jó technikát, hogyan vegyük le a terhelést az elülső vállról fekvőnél.

Szal így este, with smoked shoulders, ennyi volt mára.

2011. szeptember 6., kedd

Let's run run run, let's run

Nehéz volt felkelni, de sikerült, uh megvolt a mai Javorek ihlette komplex is.

3 kör:

karonként
5 clean
5 guggolás (golyó a rackben)
5 high-pull
5 kitörés hátra (golyó a rackben)
5 egykezes swing

levezetés:

2x5 egylábas deadlift/oldal

elég gyatrán ment, két kéz között kb 10 lélegzetvételnyi pihenő, egyébként kb 1-2 perc a körök között. A második körtöl mindkét kézen meg kellett álljak a high pull után, az egykezes swing a végén viszont felüdülés volt, szinte pihentető.

Este, mivel a második műszakban dolgozom mostantól, csináltam egy kis minimialista edzés ihlette futást. 15:15 sec-es sprint intervallok futógépen. Nem tudom pontosan mennyit csináltam, mert ki kellett találnom hogyan is fog működni ez a dolog, de aztán ráéreztem. Kb. 10 percet futkorászhattam. Jó volt. Meglátjuk holnap mi lesz a middle pressing dayen, reggel.

Amúgy az ilyen futokrászós napokra berakok egy kis fegyences hasazást, már ha sikerül értelmes keretek közé szorítani a treadmilles intervallumozást.

2011. szeptember 5., hétfő

Back in Business

A crossfites amerikai kaland utáni első igazi edzésnap. Regggeli penzum:

5x1-3 clean&press létra (fűrész edition)

5 perc swing 40:20-as w/r arány sima swing és amerikai swing váltva (ebben a sorrendben). (26, 15, 20, 14, 20; sum: 95)

A harmadik perctől nem ment végig törés nélkül a swing, 4-5s-re egyszer meg kellett állni.

Később, nap közben, 100 fekvő program második hét első nap. Azt hiszem erre a hétre visszamegyek az első heti szettekre. Nem ment olyan jól a forma, mint ahogy szerettem volna. Jövőhéttől snatch VO2 max megint.

"Your snatch is pretty clean"

Szóval, elég régen nem írtam már. Ennek az volt az oka, hogy fabntasztikus 10 napot töltöttem a munkám révén az Egyesült Államokban. Chicagoba mindenkinek elkell menni egyszer...

Azért bár szinte nem edzettem semmit, amit és amikor edzettem, az minőségi volt. Cirka két hete elmentem a CrossFit Norwalk  edzőterembe. Gondoltam azt nem lehet, hogy nem megyek el legalább egyszer, ha már akkora fan vagyok. Hihetetlen élmény volt. Kicsit paráztam előtte este, hogy olyan lesz a WOD, amit nem fogok tudni megcsinálni. Emiatt, meg a jetlag miatt nem igazán aludtam.

Úgy kb. 4 óra alvással magam mögött a reggel hatos classra mentem. Tekintve, hogy sok volt a dolog kilenctől a melóhelyen.  Még sötét volt mikor odaértem. Kicsit olyan volt, mintha disznóölésre mennék, minusz a pálinka előtte.

A lényeg, az edző előtt odaértem, de nem kellett sokat várnom rá. Nézett, hogy beelőztem, de tök közvetlen volt. Dumálgattunk, ki kellett töltenem egy nyilatkozatot az egészségügyi állapotomat sérüléseimet tekintve. Aztán ki akartam fizetni a 20 USD-t az edzésért, mire, meglepetés no.1., mondja, hogy hagyjam a francba, viszont ha akarok vehetek egy pólót 20-ért.

Na ezt nevezem én hozzáállásnak, nem azt bmeg, hogy le akarsz menni egy terembe, aztán lehúznak 6000-rel egy személyes megbeszélésért, ahol csinálnak neked egy FMS-t és még csak a korrekciókat sem mondják el. Mert az itthoni egyetlen igazi crossfit gymben bizony ez történik.

Átöltöztem, vártunk egy picit, dumálgattunk és közben megjött mégegy srác, aztán bemelegítés, hengerezés, ugrálókötelezés, nyújtás vállra, guggolások pvc rúddal stb.

A WOD a következő volt:

12 perc, ahány kör megy (AMRAP):

10 guggolás fejfölötti tartásban (overhead squat) @ 95lbs (43kg)
30 double under (ugrálókötél, kettőt pörög míg egyet ugrasz)

Mondtam a srácnak, hogy hát nekem a double underem azt mondhatjuk, hogy non-existent, ovehead squatban meg nem igazán mentem még 20kg fölé. Mire mondta, no para, 90 sima megteszi, a guggolást meg majd meglátjuk mennyi súllyal megy.

 Azonban, a bemelegítés alatt (volt 2-szer 2 perc ugrálókötelezés, meg egyebek), mondta a srác, hogy próbáljam meg a double undert, adott egy tippet, hogy fogjam a kötelet és, meglepetés No2., megcsináltam. Nem hittem el. Aztán megint és kétszer egymás után. Hihetetlen volt, soha nem gondoltam volna hogy 100 kg fölötti testsúllyal ezt meg lehet csinálni. De semmi nem lehetetlen, hacsak egyáltalán meg sem próbálod!

Meglepetés no.3 súlyzórudas snatch, vagyis a súlyemelő szakítás. Ezt még sosem csináltam. Ennél a WOD-nál viszont követelmény, ugyanis a rudat a földre teszed le, aztán az ugrálókötelezés után onnan veszed fel fej fölé. Ennek a leghatékonyabb módja pedig a snatch. És ment. Mi több, ment a 95lbs-el. Ezt sosem csináltam 15kg-s rúdnál nagyobb súllyal.

Uh. a WOD-dal kapcsolatban a következőben egyeztünk meg az edzővel, megpróbálok 10 du-t megcsinálni, a kisérletek között meg egyeseket és 10 overhead squatot az előírt súllyal.

 A du-k végül nem mentek, uh. visszatértem az egyesekhez. 4 kör ment, plusz 4 OHS.

A végén megkérdezte az edző, hogy súlyemeléssel foglalkoztam-e korábban. Merthogy, idézem, "Your snatch is pretty clean." Nem is indulhatott volna jobban ez a nap...

íme a bizonyíték, that's me in the first line:

http://www.crossfitnorwalk.com/page/index.php?menu=blog&page=blog&hide&id=33458